|
2003. augusztus 30-án és 31-én
zajlott a XII. Nemzetközi Kolibri Fesztivál.
A programokat már szombaton is szakmai beszélgetés
követte, a fesztiválzáró megbeszélés - Szűcs
Katalin, kritikus irányításával - vasárnap este
zajlott.
A beszélgetés három fő témát
érintett: a fesztivál összegzésén túl szó volt
a báb- és gyermekszínház helyzetéről Magyarországon,
továbbá felmerült a szakmával foglalkozó folyóiratok,
illetve a gyereklapok kérdése is.
A jelenlévők a kétnapos rendezvénysorozaton
fellépő művészek közül a Michel Indali-díjjal
jutalmazott Écsi Gyöngyit emelték ki, aki egyaránt
lenyűgözte a gyermek és felnőtt közönséget,
valamint a szakmabelieket is.
A beszélgetést megelőzően
került sor a díj átadására, amely Szurdi Éva
keramikus munkája.
A Kolibri Színház idén hozta
létre a Michel Indali-díjat, emléket állítva
ezzel a közelmúltban elhunyt művésznek. A díjat
a fesztivál kiemelkedő művésze(i) vehetik át
a nyári Kolibri Fesztivál elismeréséül.
"Michel Indali, Franciaországban
élt összművész munkásságában a Kolibri Fesztivál
legjobb és legnemesebb törekvései voltak fölfedezhetők.
Az eredetileg szobrászművésznek induló előadó
"műkedvelő bábosként" járta és lakta
be Európa utcáit lírai-zenei-képzőművészeti
-leginkább Kemény Henrik művészetére emlékeztetőn
erős, izgalmas és rendkívül expresszív - életrebbenéseivel,
költői vízióival-játékaival - és ez a tevékenysége
hozta vissza végül évtizedek után Magyarországra,
a Kolibri Fesztivál állandóan visszatérő vendégeként.
Michel Indali úgy volt magyar, hogy közben európai
és nemzetközi művész tudott lenni, maradni."
A Kolibri Fesztivál céljai
Michel Indali művészetével párhuzamba állíthatók,
így a díjat is ennek a szellemiségnek, a leginkább
megfelelő művésznek ítélik. A tizenkét éve indított
fesztivál több fontos célt tűzött maga elé,
melyek a következőképpen foglalhatók össze:
"Olyan produkciók létrehozása, melyek egyértelműen
a közönség szórakoztatását és tartalmas időtöltését
szolgálják, műfaji határok nélkül; amelyek beszámolnak
a báb- és utcai előadóművészet világtendenciáiról,
ugyanakkor megőrzik nemzeti színezetüket; egyszerű
és invenciózus eszközökkel építkeznek, tehát
bármilyen környezetben, színházi közeg igénylése
nélkül, az utcán működni tudnak, meg tudják
állítani, szólítani a járókelőket, azok valamennyi
korosztályát; ötvözik a legmodernebbet az ősi,
archaikus hagyományokkal; a báb nemzetközi,
közösségek fölötti nyelvét ismerik és használják;
egyesítik a báb-, a vizuális-, a mozgás-, a
mozdulattechnikákat illetve a zenei megszólalásformákat
a rögtönzött színpadon elbeszélt történetben."
(E két fenti idézetet a színház
honlapján olvastuk.)
A beszélgetésen elhangzott,
hogy az idei fesztivál inkább a személyiségek,
mint a stílusok szemléje volt, és toronymagasan
emelkedett ki Écsi Gyöngyi vitathatatlan tehetségével.
Játéka olyan önfeledt és szép, amely egyaránt
gyönyörködteti a gyerekeket és szüleiket is,
akik előadását hallgatva együtt, szinte észrevétlenül
válnak a mese részévé.
Az Új Szó honlapján Kellenek
a felismerés csodái címmel található cikkben
Écsi Gyöngyi beszél arról, hogy óriási örömet
okoz neki a felnőttek visszajelzése, akik
"kuporognak a gyerekeik mellett az előadásokon.
Márpedig úgy játszom, hogy sohasem csak a gyereket
szólítom meg. A gyerek meg önfeledten örül annak,
amikor felfedezi, hogy a vele lévő felnőtt is
beavatódik a mesébe. Ennél nagyobb élménye nincs
a gyereknek, hiszen édesapa is belép a közös
mesébe. Volt, amikor Tündér Ilonának egy hetvenéves
ősz hajú nénit választottam ki. Amikor a néni
férje meglátta a feleségét fehér főkötőben,
a bácsi elkezdett sírni. Körülöttük a sok gyerek,
mint tündérkék rohangáltak, s a két öreg könnyezett..."
A vasárnapi programok közül
Szűcs Katalin kiemelte még a Kolibri Színház
Dajka Margit Színész- és Bábszínképző Stúdiójának
Középkori gyermekjátékok című előadását, továbbá
a Fabula Bábszínház által előadott Hupikék Péter
című Felszeghy Tibor művet, amely nosztalgikus
hangulatával tűnt ki a programok közül. Szombaton
- többek szerint - a Márkus Színház Laci királyfi-ja
volt a legkiemelkedőbb, az ő esetükben is a
személyiség varázsa teremtette meg a közönséggel
való különleges kontaktust.
A külföldi produkciók közül
a görög Kilkis Puppet Theatre - ők Jonathan
Swift: Gulliver kalandjait mutatták be - társulata
került szóba, akik a jelenlévők szerint szakmailag
még nem
értek el kiemelkedő teljesítményt,
de a gyerekközönség élvezte előadásukat. Az
elemzés során elhangzott, hogy ők csak a közelmúltban
alakultak, és Görögországban úttörő szerepük
van mint az egyetlen bábos társulatnak.
Kuti Ágnes - jelenleg Berlinben
tanuló bábrendező - Szűcs Katalin kérdésére
elmondta, hogy az általa ismert nyugat-európai
művészi törekvésekhez képest a hazai báb- és
gyermekszínház egyhelyben jár, legalábbis ő
ezt vonta le az idei fesztivál tapasztalataiból.
Úgy érzi, nincs fejlődés; mi, magyarok meghaladott
művészi gyakorlathoz nyúlunk vissza, és nem
előre tekintünk. Sokszor kérdés az is, hogy
az élőszínész és a báb között milyen a viszony.
Berlinben tökéletesen megtanítják a technikát
használni - érvelt tovább Kuti Ágnes - ott a
báb nem a témát, hanem a benső tartalmat illusztrálja,
a szereplő lélekállapotát próbálják tükrözni
a bábjátékkal. Úgy érzi ott a bábművészeknek
több lehetőségük adódik, bátrabban mernek kísérletezni
új dolgokkal, ezért a produkciók is sokszínűbbek.
Leginkább ezt a változatosságot hiányolta a
fesztiválon látott előadásokból.
Novák János, a Kolibri Színház
igazgatója az elhangzottakra reagálva elmondta,
hogy a fesztiválon megjelenő produkciók vásári
bábjátékok, melyek főleg szabadtéri előadások.
Ez a műfaj kötöttebb, fontos a tradíció és az
anyanyelv is, melyek szűkebb teret engednek
a kísérletezésnek. Novák János egy új és nem
elhanyagolható szempontot is megemlített: a
megélhetés kérdését. Szóba került a társadalmi
megrendelés, mint döntő tényező, ez sem segíti
az új utakat keresőket.
Szűcs Katalin véleménye szerint
megfigyelhető az a jelenség, hogy a "kiéheztetett
közönség szinte mindenre vevő", a gyerekelőadások
majd kivétel nélkül népszerűek, sokak által
igényelt szórakoztató funkciót töltenek be.
Novák János ezzel szemben
azt hangsúlyozta, hogy a Kolibri komolyabb kérdésekről
is szólni kíván egyre szélesebb célközönséget
megszólítva, így a kamaszokat is. Ezért mutatták
be az Elvis, a balfácánt, amely az iskolai beilleszkedés
problémáival foglalkozik, továbbá nekik szólnak
a Médeia gyermekei, és A mi fiunk című színdarabok
is. (Ez utóbbit a Kolibri Fesztivál záróelőadásaként
láthatta is a közönség). Hozzátette azonban,
hogy nehéz ezeknek az új előadásoknak a bevezetése,
a Medeia gyermekei című darabhoz például külön
füzetet is szerkesztettek, hogy így is közelebb
hozzák a művet a fiatal közönséghez.
Felmerült az a kérdés is,
hogy indokolt-e a gyermekeknek szóló bábelőadások
és - a fesztiválokon is bemutatható - "művészi"
produkciók közti különbségtétel. Novák János
véleménye szerint még ma is gyakran találkozni
olyan téves felfogással, amely a gyerekelőadásokat
habkönnyű, problémamentes, felhőtlenül boldog,
idilli állapotot bemutató produkciókként képzelik
el. Vannak, akik úgy gondolják, a gyerekekhez
le kell ereszkedni, és a gyermeki lét valamiféle
problémamentes állapot. Sokkal fontosabb szerinte,
hogy a színház eszközeivel "üzenetet küldjünk"
a mai gyerekeknek, olyanokat, amelyek segítik
őket a napi problémáik megoldásában. Talán ez
a gyerekszínházzal kapcsolatos téves felfogás
lehet az oka annak, hogy - ahogyan Horváth Péter
író mondta - a társadalom szemében a gyermek-
és bábszínház presztízse sajnos szinte egyenlő
a nullával. A művészek kontraszelekcióval kerülnek
a szakmába, az a közfelfogás, hogy ez a kevésbé
tehetségesek gyűjtőhelye. Ha valaki kicsit is
rátermett, rögtön mentegetni kell a szakma előtt,
hogy biztosan véletlenül, tévedésből került
a gyermekszínházhoz. Talán a presztízsnövekedést
is elősegíthetné, ha jobban kihasználnák a báb
azon sajátosságát, hogy összeérhet más művészetekkel,
főleg a képzőművészettel és a balettel.
(E sorok írója , bár ott
ezt nem fejtette ki, a báb-film sajátos lehetőségeit
látta a közelmúltban vetített japán alkotásban
Kitano Bábok című filmjében és a magyar Kálmánczhelyi-Végh-Stefanovics
trió által jegyzett Liliomfi című filmben, melyben
Kuti Ágnes is közreműködött.)
A jelenlevők véleménye szerint
az, hogy nemzetközi viszonylatban hogyan ítélnek
meg minket, az az éppen aktuális divathullámoktól
függ, és kérdés az is, hogy a magyar sajátosságokat
- például, hogy nálunk az előadások erőteljesen
a verbalizmusra építenek - mennyire tudják tolerálni
más hagyományú országokban.
A beszélgetés utolsó témája
a gyereklapok múltja és jelene volt.
Egymás után sorjáztak a felvetések:
kihez szólna egy gyermek- és bábszínházzal foglalkozó
szaklap, tanároknak, szülőknek, szakmának? Kinevelhető-e
egy kifejezetten erre a területre specializálódott
kritikusi gárda? Milyen gazdasági, anyagi nehézségekkel
kell megküzdeni, ha hiteles szakmai orgánumot
kíván létrehozni?
Ezek a felvetések ezen az
estén nyitott kérdések maradtak.
Grósz Enikő |
